Mi az imanapló?

Mi Az Imanapló

Te is szeretnéd kézzelfoghatóan tapasztalni, hogy Isten cselekszik az életedben?
Szoktad azt érezni, hogy csak sodor magával az élet, és sosem jut idő az imádságra?
Szeretnéd tudni, hogyan tudod mélyíteni az Istennel való beszélgetéseidet?

Olvass tovább, hogy megtudd, egy imanapló segítségével hogyan kerülhetsz közelebb Istenhez, s miként lehet rendszeres az imaéleted.

Az imanapló…

Az imanapló lényegében az Istennel való kapcsolatunk fizikai megnyilvánulása.
A szó előtagjából (ima) adódóan az imanapló szolgál az Istennel folytatott beszélgetések rögzítésére.
Tartalmazhat dicséretet, hálaadást, vallomásokat vagy éppen a benned visszhangzó kérdéseket éppúgy, mint azt, amit Isten tanít neked.

Személyiségünktől függően leírhatjuk benne az imánkat teljes egészében, amit mondunk Neki, de konkrét kéréseinket pontokba szedve is vezethetjük benne, feljegyezve az imákra kapott válaszokat is.
A későbbiekben még lesz szó arról, hogy miért érdemes nyilvántartani imakéréseinket.

A szó utótagja (napló) pedig feltételezi, hogy lehetőség van gondolataid, érzéseid, észrevételeid, egy-egy történéssel kapcsolatos benyomásaid, felismeréseid rögzítésére.
Ebben az értelemben hasonlít egy napló klasszikus értelemben vett egyszerű vezetéséhez.
Jó tisztában lenni a fogalmakkal ahhoz, hogy tudd, mire is van igazán szükséged. Nézzük!

Napló vs. imanapló

Naploiras

A naplóírás fogalma mindannyiunk számára mást és mást jelenthet.

Egyesek számára a napló egyfajta krónika, ahol rögzíthetik koruk eseményeit és néhány gondolatot vagy meglátást ahhoz kapcsolódóan; ezek a bejegyzések lehetnek rövidek, mint egy vagy két mondat, vagy akár hosszú elbeszélés.


Jelen írásnak nem célja a napló, mint irodalmi műfaj körüljárása, az összkép kedvéért azonban nem felesleges megemlíteni.

Napló – naponként (vagy meghatározatlan időközökben) készített magánjellegű feljegyzések sorozata. Irodalmi jelentése szerint a prózai műfajok egyike, amelynek formáját az események időrendjét követő feljegyzések határozzák meg. Ha végső formába öntés után nem is egyezik meg feltétlenül az eredeti feljegyzésekkel, a napló az írónak a lejegyzett eseményekhez, gondolatokhoz, lelkiállapotokhoz való közvetlen (időhöz kötött) viszonyulását tükrözi, s ez döntő feltétele hitelességének.

Wikipédia


Sokan abban az értelemben naplóznak, hogy “kiírják” gondolataikat, érzéseiket, egy adott témát írásban tárnak fel.
Azután – közeledve az imanapló fogalmához – vannak, akik tanítások, prédikációk, lelkiségi könyvek számukra értékes mondanivalójából vezetnek naplót, vagy éppen a Szentírás verseit gyűjtik csokorba egy naplóban.

Elégedettebb élethez vezethet a hálanapló vezetése, amikor találunk egy vagy több dolgot a napunkban, amiért hálásak vagyunk.
Néhányan Istennel való találkozásukat írják a naplóba. Ennek éppúgy része lehet az ima írásban történő megfogalmazása, mint az imakérések és válaszok nyilvántartása.

Mi a célja az életedben?

Az imanapló használatának célja, hogy

  • rendszeressé tegye az imaéletedet;
  • mélyítse az Istennel való kapcsolatodat;
  • önreflektív módon segítse önmagad jobb megismerését, ezzel lehetővé tegye fejlődésedet, hogy azzá válhass, akinek Isten megálmodott.
Imanaplo Celja

Mondhatnád, hogy eddig is jól megvoltál, naplóírás ide vagy oda.
Hogy miért olyan fontos mégis a fenti célok megvalósítása?

Életünk legfőbb, legalapvetőbb célja, hogy megdicsőítsük Istent, hogy létünk az Ő dicsőségére legyen. De gondolj csak bele, hogyan dicsérhetnél olyan valakit, akit egyáltalán nem ismersz, akiről nem tudsz szinte semmit….


“Én, az Úr, vagyok a te Istened”

(Zsoltár 81,10)


Személyes ígéret ez, hogy Isten önmagával való kapcsolatra hív el. Ebből a kapcsolatból és ennek mélységeiből jön az egyre növekvő dicsőítés.
Ahogy egyre jobban megismered Őt, annál jobban rá fogsz csodálkozni felfoghatatlanul gazdag Istenedre, s annál inkább bugyog benned a dicséret.
Dicsőítésünk és kapcsolatunk összefonódik. Egyik sem létezik a másik nélkül.
Ehhez a jobb megismeréshez nyújthat segítséget az imanapló rendszeres vezetése.

Miért hasznos az imanapló vezetése?

Hogy miért olyan hasznos az imanapló, mire ez a nagy felhajtás körülötte?
Az alábbiakban összegyűjtöttük használatának legfontosabb előnyeit.

Mederbe tereli gondolataidat

A sok inger között, ami a mindennapjainkat kíséri, időnként nehéz koncentráltnak maradni.
Ha meg is találjuk azt az időt a napunkban, amit imádsággal tudunk tölteni, gyakran akkor is száguldanak a gondolataink a mosógép bepakolása, a bevásárlólista tételei és a munkahelyi tennivalók között.
Gondolataink leírása segít összpontosítani, ott tartani figyelmünket.

Segít nyomon követni

Imanaplo Nyomon Kovet

Tevékeny Istenünk van, Aki válaszol imáinkra. Érdekes tapasztalattal gazdagodhatsz, ha nyomon követed, s leírod kéréseidet, valamint az arra érkező válaszokat.

Sok mindent kérünk Istentől a mindennapjaink során, amikre később talán már nem is emlékszünk, csak pörgünk tovább az élettel.

Így nem szembesülünk azzal sem, hogy Isten meg is válaszolta az imát. Pedig az nagy bátorítást, megerősítést adhat számunkra.

Az imanapló vezet a rendszeres közbenjárásban

Előfordult már veled, hogy azt mondtad a barátodnak, imádkozol érte, elmondtál egy rövid fohászt, aztán valahogyan elfelejtetted folytatni?
Az imanapló lehetőséget ad, hogy eszedben tartsd, s következetes légy a közbenjárásban.

Imanaplo Es Biblia 1

Mélyíti az Igével való kapcsolatodat

Egy imanaplóba le tudod jegyezni azokat az Igéket, amelyek megérintenek, sőt leírhatod,
hogy mit mond számodra vagy éppen milyen kérdéseket vet fel benned.

Segíti a rendszeres ima szokásának kialakítását

Maga a napló vizuális emlékeztetőként szolgálhat az imádkozáshoz, ha elkezded rendszeressé tenni a mindennapjaidban, mígnem eljutsz oda, hogy a napló puszta látványa, mintegy csengő, imára hív.

További hasznos információk: Miért érdemes imanaplót vezetned?

Hogyan vezetheted?

A naplóírás hallatán talán neked is egy szép, bőrkötésű kötet jelenik meg a gondolataidban, azonban mai, digitális világunkban már több lehetőség közül választhatunk.
Kérhetjük a számítógép segítségét a naplóíráshoz, de léteznek már telefonon elérhető applikációk is.

Borkoteses Imanaplo

A sok alternatíva ellenére mégis érdemes megfontolni a hagyományos “papír és toll” eszközkészlet alkalmazását.

Egyfelől azért, mert szinte az egész napunkat behálózza a világháló és az okos eszközök, így nagyobb kiszakadást jelenthet a mókuskerékből.

Másfelől a telefonunkból, laptopunkból áradó “információrengeteg” könnyen elterelheti figyelmünket, kizökkentve az imádságból.

Használhatunk erre a célra összeállított naplót, de egy egyszerű füzet is személyes imanaplónkká avanzsálhat.
Mindkettőnek megvannak az előnyei.
Az előbbi alkalmazásával könnyebbséget jelenthet, hogy az adott szempontok szerint vezet bennünket az imaéletben és az Istennel való kommunikációban. Utóbbinál pedig lehetőségünk van a saját szempontjaink meghatározására.

Bármelyiket is használod, légy rendszeres és kitartó!
Kezdj neki még ma az imanapló használatának, hogy mielőbb megtapasztald az Istennel töltött idő egész életedre kiható áldásait!

A következő cikkből tippeket kaphatsz, hogy mi mindent érdemes az imanaplóba írni.

2 hozzászólás

  1. Sziasztok!
    Már írom is. Még nem is kezdtem el, de már jönnek a gondolatok. Nagy segítség lesz ez számomra
    Köszönöm

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük